Az erősebb, a külpiacokon rendszeresen megjelenő mintegy 1000 magyar céget kellene erősebben támogatni - értett egyet a Vállalati Növekedés konferenciánk első panelbeszélgetés keretében Horváth Miklós, a Magyar Export Szövetség elnöke és Chikán Attila, a BCE Versenyképességi Kutató Központ igazgatója. Ducsai-Oláh Zsanet, a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. vezérigazgatója szintén megemlítette a kerek ezres számot úgy, hogy ilyen volumenben érkeztek a világ minden tájáról megkeresések ületi befektetési tervvel kapcsolatban. Sass Magdolna, az MTA KRTK Közgazdaságtudományi Intézet tudományos főmunkatársa egy 5+1 szempontrendszerű keretet hangsúlyozott arra, hogy melyek a közös jellemzők a sikeres, felemelkedő országokra, Dirk Wölfer, a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara kommunikációs osztályvezetője a kedvező és kedvezőtlen friss német vállalati hangokat és véleményeket tolmácsolta.
Számos ponton módosultak 2015. augusztus 31-től az Eximbankra és a MEHIB-re vonatkozó kormányrendeletek, amelyek célja, hogy tovább segítsék a hazai exportőrök hatékony külpiacra lépési lehetőségeit. Ennek egyik legfontosabb csatornája az, hogy az Eximbank immár a pénzügyi vállalkozások részére is nyújthat közvetlenül refinanszírozást - hívja fel a változtatásokkal kapcsolatban kiadott közleményében a figyelmet az Eximbank.
Történelmi magasságokban járt az amerikai tőzsdeindex.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Az igazságügyi minisztérium hozta nyilvánosságra. Biden kampányígérete teljesülhet.
Aggodalomra adhat okot a madárinfluenza ugrása.
Czímer Gábort, az Új Szó belpolitikai újságíróját kérdeztük a Szlovákiában kialakult helyzetről.
Jelasity Radovánt, az Erste Bank elnök-vezérigazgatóját, a Magyar Bankszövetség elnökét kérdeztük a Checklistben.
A keddi Checklist a Portfolio Hitelezés 2024 konferenciáról jelentkezik.